NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Környezeti Fenntarthatósági Intézet

Fenntarthatósági foglalkozás a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak

Intézetünk június 15-én a Fenntarthatósági Nap keretein belül tartott foglalkozást két általános iskolás csoport számára, melynek keretein belül megismerkedhettek a fenntarthatóság legfontosabb fogalmaival, illetve a klímaváltozás által okozott aktuális fenyegetésekkel.

Vendégeink közel 50 fővel a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium Intézményéből érkeztek, és egy két órás foglalkozáson vettek részt. A diákok ezúton a tanórai keretektől eltérően, kreatívan, játékos feladatok útján hallhattak arról, mik is lehetnek a legrosszabb forgatókönyvek, ha az emberiség nem cselekszik, valamint arról is, hogy ők maguk az egyén szintjén mit tehetnek Földünk megóvása érdekében.

Számos trükköt mutattunk nekik, mint például, hogy hogyan bizonyosodhatnak meg arról, hogy az általuk használt műanyag lebomló-e, a rajta rejlő jelek megértéséből. Örömmel tapasztaltuk, hogy fiatal korul, valamint a kérdésben való esetleges érintetlenségük ellenére nagyon tájékozottak voltak a diákok. Kifejtették véleményüket a Velencei tó száradásáról, mely jelenséget sokan maguk is élőben látták, és “szomorúnak”, “ijesztőnek”, “furcsának” találtak. Szó esett többek közt a Kanada területén pusztító, de New York-ot is narancs füstbe borító erdőtűzről, melyről szintén hallottak a közösségi médiának, leginkább a Tiktok-nak köszönhetően.

A legtöbb válságban a gyermekek a legkiszolgáltatottabbak, ez alól az éghajlatváltozás sem kivétel. A hőmérséklet emelkedésével, valamint a vízhiánnyal és a levegőszennyezéssel együtt a gyerekek érezni fogják a víz által terjedő betegségek és a veszélyes légúti állapotok hatásait. Ahogy a szélsőségesebb időjárási események növelik a vészhelyzetek és a humanitárius válságok számát, a gyermekek élete és jövője zavart, kiszámíthatatlan lesz. Éppen ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy már fiatal korban megfelelő oktatást kapjanak a klímaváltozás jelenségéről, növelve bennük a tudatosságot, a saját jövőjük érdekében történő “tenni akarást.”

Köszönjük szépen a felkérést a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium Intézményének, reméljük, hogy a gyermekek a nyári szünetre is magukkal viszik a hallottakat!

 

 

Szöveg: Kiss Fanni

Fotók: Szilágyi Dénes