A nemzetközi (klíma)helyzet fokozódik?

Összefoglaló az ÖRÖKZÖLD100 programsorozat január 19-i eseményéről.

Az ENSZ legutóbbi éghajlatváltozási konferenciáját (COP27), az éghajlatvédelmi intézkedések végrehajtásáról szóló csúcstalálkozót 2022 novemberében tartották az egyiptomi Sharm El-Sheikh-ben. A COP (Conference of the Parties) az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (United Nations Framework Convention on Climate Change, röviden UNFCCC) tagállamainak éves ülése, a konferencia az államok legfensőbb döntéshozó fóruma.

A COP27 főbb eredményeinek ismertetését tűzte ki célul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Környezeti Fenntarthatósági Intézetének (KFI) Örökzöld 100 programsorozat (100 perces örökérvényű, zöld témák online megvitatása) január 19-i eseménye. Az Egyiptomi klímacsúcs: elszalasztott lehetőség, vagy minden megy úgy, ahogy eddig? című rendezvényen Litkei Máté János, a Klímapolitikai Intézet (KI) igazgatója és Huszár András, a Green Policy Center (GPC) igazgatója beszélgetett Pálvölgyi Tamás egyetemi docens, az NKE KFI munkatársának moderálásában.

„A mérséklés (a globális felmelegedés ne haladja meg az iparosodás előtti átlaghőmérséklethez viszonyított 1,5 °C-os emelkedést); az alkalmazkodás (az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó erőteljesebb globális cselekvési program megvalósulása); a finanszírozás (annak áttekintése, hogy hol tart azon cél megvalósítása, hogy a fejlődő országok 2025-ig évente 100 milliárd USD támogatást kapjanak az éghajlatváltozás káros hatásainak kezeléséhez); és az együttműködés (minden érintett fél megfelelő képviseletének garantálása) voltak a COP 27 célkitűzései” – ismertette Huszár András.

A GPC igazgatója hangsúlyozta: évek óta rendkívül nagy az érdeklődés és az elvárások a csúcstalálkozókkal kapcsolatban, ám az eredmények általában elmaradnak a várakozásoktól. A kiotói egyezmény, a dohai megállapodás, párizsi megállapodás vagy a glasgow-i csúcstalálkozó sem nevezhető feltétlenül sikertörténetnek. „Fontos lépéseket tettünk előre, de önmagában mindez nem elég a végrehajtáshoz” – fogalmazott Huszár András, majd a COP27 nemzetközi jogi és politikai jelentőségéről, a döntéshozás és a végrehajtás nehézségeiről beszélt. Elmondta, a döntések meghozatalához a tagállamok egyhangú elfogadására van szükség, ezért az éghajlatváltozással kapcsolatos legnagyobb kérdésekről szóló döntések csak az ilyen megegyezés után léphetnek életbe a jog szférájában. Az elfogadott döntések politikai aspektusai alapján a feleknek egymást inspirálnia, ugyanakkor egymást ellenőriznie is kellene, ami két ellentétes folyamat. Kiemelte: a COP lehetőségei a jelenlegi formájában csekélyek, a cél az, hogy a szabályalkotásról a végrehajtásra kerüljön a fókusz. A célkitűzések harmadik, sarkalatos pontja: a veszteségek és károk finanszírozása. Atagállamok ugyan elfogadták, hogy jöjjön létre egy pénzügyi alap, amely az éghajlatváltozás okozta veszteségek és károk finanszírozását biztosítja, ám a kifizetésekhez befizetésre is szükség lenne. 

Az azonnali cselekvés mellett tette le a voksát Litkei Máté is, egyetértve Huszár Andrással abban, hogy az időnk véges, feladat pedig akad bőven. A Klímapolitikai Intézet igazgatója az üvegházhatású gázkibocsátás ’40-es évektől való emelkedéséről és az érzékelhető következményeiről besszélt. „Az üvegházhatású gázok csökkenése a nemzetközi egyezmények alapján sajnos nem valósult meg, mivel önkéntes vállalások alapján történt az elfogadás, amelyek nem kikényszeríthetők, a megegyezéseknek így csak erkölcsi támogatottsága van, jogi vagy gazdasági következményei nincs. Ezért jövőben az újabb vállalások helyett a számonkérhetőség lenne a legfontosabb, bár az ENSZ nem ezen az elven működik, ennek ellenére szükséges lenne esetleges szankciók kikényszerítése is”. Litkei Máté elmondta: konkrét megfogalmazásokra, szabályozásra lenne szükség Jelenleg ugyanis szándék szintjén fogalmazzák meg a tagállamok az elvárásokat. „Fontolva haladva, a lehető legkisebb közös többszöröst keresik, miközben az éghajlatváltozás problémái eszkalálódnak. Ráadásul egy-egy intézkedéssel nem lehet megoldani a pakisztáni áradások vagy az ausztrál bozóttüzek kérdését. Az éghajlatváltozás komplex folyamat, ezért komplex megoldásra van szükség!” Litkei Máté is rámutatott egy különleges, a megvalósítást akadályozó tényezőre is: szükséges lenne újradefiniálni, melyek a fejlett, illetve a fejlődő országok, ugyanis jelen, az 1992-ben elfogadott felosztás szerint egyebek mellett Kína és Oroszország is fejlődő országnak számít, így abban érdekeltek, ez így is maradjon, ezáltal semmiben sem legyenek számonkérhetők. „Kína és Oroszország tekintetében ezek az ellentétek túlmutatnak az éghajlatváltozás témakörén, egyértelműen geopolitikai vitáról van szó, miközben a közös cél az éghajlatváltozás mérséklése lenne” – fogalmazott a KI igazgatója.

Szöveg: Páhy Anna