NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Környezeti Fenntarthatósági Intézet

Új kézikönyv az ökológiai iskolakertészethez

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézete (KFI) és a Nemeskürty István Tanárképző Kara (NITK) szervezésében mutatták be az Iskolakertészeti kézikönyv I-II. kiadványt március 12-én, a Ludovika Szárnyépület John Lukacs Társalgójában.

Az Iskolakertekért Alapítvány és a Magyar Biokultúra Szövetség közös, 2025-ben megjelent kötete – összesen 626 oldalnyi gazdagon illusztrált tartalommal, színes fényképekkel, ábrákkal és összefoglaló táblázatokkal – hiánypótló útmutató az ökológiai szemléletű kertészkedéshez.

Pásztor Enikő Judit tanszékvezető, a NITK fejlesztési dékánhelyettese és az óvoda-pedagógus szak szakfelelőse köszöntötte a megjelenteket, és megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a kar egyik kiemelt küldetése az iskolakert és óvodakert mozgalom felkarolása. A dékánhelyettes méltatta a most megjelent kiadványt, amelyek hiánypótló szakmai segítséget nyújtanak a kertekért felelős pedagógusoknak, és reményét fejezte ki, hogy a kötetek országszerte számos oktatási intézménybe eljutnak majd.

Bíró Tibor, a KFI vezetője köszöntőjében a kertművelést az ökológiai vízlábnyom és a globális fenntarthatósági kihívások felől közelítette meg. Rámutatott, hogy a helyben, ökológiai úton, minimális vegyszerhasználattal termesztett növények nemcsak a szállítási költségek csökkentése miatt előnyösek, hanem víztakarékossági szempontból is kulcsfontosságúak. Bíró Tibor kiemelte, hogy a kiskertek reneszánsza az élelmezésbiztonság és az önellátás alapvető feltétele a klímaváltozás korában. Kifejtette, hogy a decentralizált termékelőállítás növeli a társadalom ellenállóképességét a külső környezeti tényezőkkel szemben.

A könyvbemutatón a szerzők – Gelencsér Margit, Mátyás Izolda, Pauliczky Nóra, Nagy Piroska és Halbritter András, a NITK Tanító- és Óvóképző Tanszékének egyetemi docense – Balatoni Monika mesteroktatóval, a KFI munkatársával folytattak szakmai beszélgetést, amelyen a hallgatóság betekintést nyerhetett abba, hogyan született meg a kilenc szakember és egy grafikus éveken át tartó közös munkája, és miért válhat mindennapi segítségévé mindazoknak, akik gyerekekkel szeretnének kertészkedni vagy ökológiai szemléletű kiskertet művelni.

A bemutatóról bővebben a ludovika.hu cikkében olvashatnak.

 

Szöveg: Sallai Zsófia

Fotó: Szilágyi Dénes