NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Környezeti Fenntarthatósági Intézet

Mitől élhető egy város?

„Non muri, sed mentes”, azaz nem a (város)falak, hanem a mentalitás tesz egy települést várossá – hangzott el Szent Ágoston megfogalmazása a városi lét jellegéről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Környezeti Fenntarthatósági Intézetének (KFI) A városi zöldfelületgazdálkodás és klímaváltozás  hazai kihívások című, február 27-i online eseményén. Fekete Albert egyetemi tanár, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet (TTDI) vezetője és Orlóci László, a Füvészkert igazgatója, a MATE TTDI Dísznövénytermesztési és Zöldfelületgazdálkodási Kutatócsoport vezetőjének beszélgetését Máthé Katalin, az NKE KFI tudományos munkatársa moderálta.

„Az intenzív városiasodáson belül a zöldfelület-gazdálkodás globális szinten is kitüntetett helyet foglal el a klímaváltozás lakosságot közvetlenül érintő kihívásai sorában. A népességnövekedés önmagában is, de a klímaváltozás folyományaként a városba áramlók számának folyamatos növekedése miatt közvetetten is hatással van a városiasodásra. A prognózisok szerint a század közepére az emberiség kétharmada városlakó lesz” – hívta fel a figyelmet köszöntőjében Máthé Katalin.

„Nagyon sok mindentől függ, hogy emberek miért döntenek úgy, hogy városban akarnak élni, a többi között attól is, mennyire élhető az a város” – hangsúlyozta a Füvészkert igazgatója. Orlóci László egyebek mellett arra is rámutatott: az, hogy mennyire élhető a város a klimatikus hatások következtében, komfort kérdés is, de minden tudományos és ökológiai szemlélettől függetlenül mentális kérdés is. A MATE TTDI kutatócsoport vezetője elmondta: nem feltétlenül érdemes a városvezetőkre, tervezőmérnökökre várni a megfelelő, élhető városi struktúrák kialakításához. A cél az, hogy maga a városlakó jusson el olyan tudati állapotba, ahol igényli mindezt. Szerencsére – ismertette Orlóci László – éppen ennek a folyamatnak vagyunk tanúi az elmúlt évtizedekben, amelyekben erős és intenzív átalakulás indult el a városlakók tudatában.

Mindennek akkor lesz igazán hatása, ha az így gondolkodók aránya átlép egy bizonyos, úgynevezett kritikus tömeget. Ez a kritikus tömeg segíthet a kertészeti, illetve a tájépítészeti szakmai megoldások mellett abban, hogy fenntarthatóvá tegyük egy nagy zöld rendszernek is felfogható városunkat. Ennek érdekében el kellene érnünk, hogy a városlakó fiatalok ebbe a szemléletbe szülessenek bele, ebben nőjenek föl, és ezen a folyamaton menjenek végig, amely során ráközelítenek a természetes környezetre, amelytől a 20. század embere elszakadt, és amelyhez a 21. század emberének vissza kell találnia – fogalmazott a Füvészkert igazgatója.

„A városi zöld jelentősége a 19. század elején értékelődött fel, ez az az időszak, amikorra a tájépítészet és a zöldfelület-gazdálkodás mint szakma visszavezethető. Ekkor jelentek meg a nagyvárosi közparkok, például a Városliget” – ismertette a MATE intézetvezetője. Fekete Albert egyebek mellett arról is beszélt, hogy Budapest 2100-ig érvényes klímastratégiájában igen fontos szerepet kap a zöldfelület-gazdálkodás, a zöldfelület fenntartás, és a 2050-ig tartó időszakig a többi között szerepelnek benne: a biodiverzitás növelése, az élőhelyvédelem, a környezeti nevelés és a közösségi részvétel. Fekete Albert kiemelte: mindezek fontos tényezők ahhoz, hogy a társadalom és a szakemberek is felismerjék e téma  fontosságát, hiszen a városi zöldítés tárgyköre tulajdonképpen minden szakmát érint.

Elengedhetetlen, hogy az emberek megértsék: a növények élőlények, amelyekre nemcsak azért van szükségünk, mert szépek és jól érezzük magunkat a környezetükben, hanem nélkülük éhen halnánk, megfulladnánk. Ezért a növényeket tisztelni, becsülni kell, tisztelve az életüket és azt a pillanatot is, például egy fa életében, amikor ki kell vágni. Fát kivágni és ültetni is felelősség, hiszen az elültetett fákat gondozni kell. Ezért nem az a cél, hogy minél több fát ültessünk, hanem az, hogy amit elültetünk, megfelelő helyre kerüljön, fejlődjön, érezze jól magát, és adja át azt a jóléti hozadékot, amelyre nekünk, városlakóknak szükségünk van.

A biológiai sokszínűség tekintetében Fekete Albert hozzátette: a biodiverzitást nem feltétlenül egy fasorral kell megteremteni. A lágyszárúak azok, amelyek ennek a lehetőségét hordozzák, egy kaszálón sokkal nagyobb a biológiai sokféleség, mint az erdőben. Ez a felismerés városban is alkalmazható virágos gyepek, méhlegelők segítségével.

Mindkét szakértő egyetértett abban is, hogy a városi zöldfelület-gazdálkodás és a klímaváltozás kérdéskörének hatékonyabb megoldásához igen komoly és hosszú oktatási-nevelési folyamat vezet, a szabályok megfogalmazása és betartatása önmagában nem elég az élhető városi környezet megteremtéséhez, és a globális kihívások helyi válaszainak kialakításához.  

 

 

Szöveg: Páhy Anna

Fotó: Shutterstock

 


Címkék: KFI ÖRÖKZÖLD